Magyar Élet magazin, a kanadai magyarok lapja

Kövess minket!

A szabadságodért harcolnod kell minden pillanatban, az életed végéig – beszélgetés Feldmár Andrással

Feldmár András Vancouverben élő magyar származású pszichoterapeuta. Korunk pszichológiai és pszichiátriai gyakorlatával szembemenő elképzelései révén vált ismertté. 80 éves, mind a mai napig praktizál, hazai és nemzetközi konferenciák gyakori vendége, a magyarországi Feldmár intézet alapítója.


Vannak magyar nyelvű pácienseid itt Kanadában?

Skype-on keresztül szoktam beszélgetni magyarokkal, de terápiában vannak velem Kanadának más városaiból, Európából, Dél-Afrikából és az Egyesült Államokból is.

Nem veszik el valami, ha a világhálón keresztül zajlik a kezelés?

A legjobb a személyes találkozó, de ha erre nincs lehetőség, akkor marad a skype. Nem csak minden és semmi van, hanem néha van valami, ami elég, ami megfelel. A skype az valami.

Most mennyi páciensed van?

Körülbelül negyven.

Meg tudnál fogalmazni valami mentális különbséget a kanadaiak illetve a magyarok általános mentális állapota között?

Az egyik legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek az az, hogy általánosítanak. Ezért nem hiszek a diagnózisban. Ezért nincsenek skizofrének, nincsenek pszichotikus emberek, nincs olyan, hogy homoszexualitás, nincs olyan, hogy heteroszexualitás. Ezek mind csak címkék, amivel megpróbáljuk hipnotizálni magunkat és egymást. Az persze igaz, hogy a boldogtalanságnak a legnagyobb oka a hatalom nélküliség. Ezért boldogtalanabbak az emberek Magyarországon, mert kevesebb hatalmuk van.

Önmagad vagy a mások feletti hatalomról beszélsz?

Engem nem érdekel a mások fölötti hatalom, csak az érdekel hogy senkinek ne legyen fölöttem hatalma. Ezért kell percről percre vigyáznom rá. Ha nincs hatalmam, akkor persze hogy depresszióban fogok szenvedni.

Hogy lehet elérni hogy senkinek ne legyen feletted hatalma? 

Vagy harcolsz hatékonyan, vagy menekülsz hatékonyan vagy keresel valakit, aki megvéd hatékonyan. Különben előbb-utóbb beteg leszel és belehalsz.

Említed a menekülést. ‘56-ban a diktatúra, vagy édesanyád ragaszkodása elől menekültél?

Elsősorban az anyám elől menekültem. Állandóan megpróbált kontrollálni. Ha őszinte voltam vele, akkor azt ellenem használta fel. Persze az is milyen dolog volt, hogy kötelezően oroszul kellett tanulnom?  Amikor 17 évesen megérkeztem Torontóba, legalább megkérdezték, hogy akarok-e franciául tanulni az angol mellett. Persze nemet mondtam, hiszen még angolul sem tudtam, akkor miért zavarjam magam a franciával? És senki nem kényszerített rá. Azonnal több szabadságom volt és jobban is éreztem magam.

A szüleid tudvalevően megjárták a náci haláltáborokat. Az ő traumájukból te örököltél valamit?

Persze. Ezt nagyon nehéz nem tovább adni. Van olyan, hogy hét generáció távlatából jön a felszínre valami rajtunk keresztül. Hogy honnan és kitől származik az impulzus, az Isten tudja, az én feladatom hogy felismerjem ami nem az enyém és hogy ne adjam tovább azt, ami káros.

Miből lehet felismerni, hogy egy impulzus nem tőled származik?

Mondok egy példát. A fiam pár hónapos korában gyakran sírt, én pedig nem tudtam megvigasztalni. Egyszer csak jött egy reakció, hogy megszorítsam és megrázzam. Hirtelen megállítottam magam, mert belegondoltam, hogy ettől csak még jobban fog sírni.  Akkor honnan is jött ez az impulzus? És akkor eszembe jutott, hogy az anyámnak volt egy olyan szokása, hogy megszorított és megrázott ha rendetlen voltam. Vagyis  az anyám rajtam keresztül akarta megszorítani és megrázni a fiamat. Hát nem! – mondtam magamnak – itt a végállomás, ezt nem adom tovább.

Mi a leggyakoribb mentális probléma, amivel mostanában találkozol?

Nincs olyan hogy mentális probléma. Ez egy rossz metafora. Szász Tamás, aki egy magyar származású pszichiáter volt, úgy fogalmaz, hogy “the mental illness is a myth”- a mentális betegség csak mítosz. Az embernek vagy agybaja van, és akkor keressen fel egy neurológust, vagy az életével vannak gondjai. R.D. Laing, aki az én tanító mesterem volt, azt mondja, hogy a baj soha nem benned, hanem mindig két ember között van. Aki hozzám jár terápiára az nem beteg, hanem problémái vannak az életével. A mai pszichiátria és pszichológia ezt teljesen marginalizálja, a Szász Tamást és Lainget is megpróbálják elfelejteni, mintha soha nem is lettek volna. Ezért beszélünk még ma is mentális egészségről és betegségről. Ami őrület.

Mire számíthat az, aki felkeres téged?

A legtöbb amit az ember kaphat nálam, az az együttlét. Általában azok jönnek hozzám, akik már mindenkit elijesztettek maguk körül és eltévedtek. Én odamegyek hozzájuk az erdőbe, ahol vannak. Én sem tudom az utat kifelé, azt sem tudom hogy hol vannak, a társuk leszek ebben az elveszettségben, hogy ne legyenek egyedül és ne féljenek amíg körül tudnak nézni magukban és meg tudják keresni az utat kifelé.

A hagyományos pszichológia ezek szerint nem ebből az erdőből való kivezetésre törekszik?

Bizonyára, csak rossz megközelítéssel. A mai pszichiáterek és pszichológusok többsége 15 perc alatt felállít rólad egy diagnózist, és attól kezdődően már nem téged, hanem a rólad megállapított betegséget látja. Innentől egyike vagy azoknak a betegeknek, de hogy te valójában ki vagy, már senkit sem érdekel. Az orvostudományban ha valakinek baja van a májával, akkor lehet azt mondani hogy “bocsánat nem érdekel hogy te ki vagy, a májaddal van bajod, én ismerem a májakat, és anélkül hogy megismernélek, meg tudlak műteni”. Azt tudjuk hogy milyen egy jó máj, de hogy milyen egy jó Zsigmond vagy András, azt senki sem tudja. Téged nem lehet megjavítani, veled együtt lehet élni.

Soha nem ajánlottad senkinek a gyógyszeres kezelést?

Soha. Egyszer járt nálam egy házaspár. A férjet idegesítette a felesége ezért megkért, hogy adjak neki valami gyógyszert.  Majdnem kidobtam őket. Miért nem szed gyógyszert a férj? Ez megint csak a hatalomról szól. Ha hatalmam van feletted, akkor elhitetem veled, hogy beteg vagy, és hogy gyógyszert kell szedned. Akkor már nem is kell foglalkozni azzal, hogy mi a baj közöttünk. Te vagy a hülye és kész. Ez rendkívül önző és az igazság teljes eltorzítása.

Akkor egy jó párkapcsolat a hatalom mellőzésétől működik?

A jó kapcsolat épp annyira tágas, amennyit a két ember kiharcol magának. Fontos, hogy mind a két félnek legyen lehetősége egyedül lenni, ahol nem kell lektorálja magát, ahol nem kell vigyáznia arra, hogy mit mond vagy csinál. Egy egészséges kapcsolatban szerepelek a te forgatókönyvedben és te is az enyémben, de ettől függetlenül szabad vagy és azt csinálsz amit akarsz. Nem kell a szabadságoddal fizetned azért ha velem vagy. Sartre szerint onnan tudod ha valaki szeret, amikor szabadabbnak érzed magad az ő társaságában mint amikor egyedül vagy. Szerinted hány ember érzi szeretve magát? Nem sok.

Ezek szerint káros az, ha egy kapcsolatban ragaszkodunk egymáshoz?

Na de szabadon, nem félelemből. Ha félelemből ragaszkodom, ha félelemből adom fel a szabadságomat, az a baj. Ha hű vagyok a feleségemhez, mert szabadon ezt akarom csinálni, akkor szabadon mondok nemet más nőknek, nem félelemből. Ha félelemből mondok nemet, akkor egész biztosan reménytelenné válik az életem, mert egy szolga leszek.

Hogy fér bele ebbe a szabadságba a házasság?

A szanszkritban a házasságra ugyanazt a szót használják, ami a halált jelenti. Egy valódi házasság azt jelenti, hogy aki eddig egyedül volt, az meghal mint egyén és újjászület a miben, és az a “mi” nagyobb mint az én és a te. Én soha nem adnám be a derekam neked, nem szabad neked beadni a derekad nekem. De akkor vagyunk egy jó pár, ha mind a ketten oda tudjuk adni magunkat a minek.

Egy helyen úgy fogalmazol, hogy a szabadságunkért folytatott harc adja az élet élvezetét, ahol boldogan igent mondunk arra amit akarunk és még boldogabban nemet arra amit nem akarunk. Eljöhet az a pillanat amikor végérvényesen megnyerjük ezt a harcot?

Nem. A szabadságodért harcolnod kell minden pillanatban az életed végéig. Ha ezt nem teszed, akkor vonakodva élsz, akkor nem szereted az életed, akkor olyan mintha életre lennél ítélve. Meg kell tanulnod élvezni ezt a küzdelmet, hogy amikor újból megpróbálnak megfosztani tőle, mosolyogva tudd azt mondani mit a Clint Eastwood “just you try, make my day”.

A szakmán belül megoszlanak a vélemények rólad. Van aki példaként tekint a munkásságodra, mások sarlatánnak tartanak. Rosszul érint amikor kritikával illetnek? 

Nagyon elszomorít. Olyan ez, mint amikor a sötét középkorban máglyán elégették azokat, akiket az egyház eretneknek gondolt. 1000 év kellett ahhoz, hogy ki merjük mondani, hogy a Föld forog a Nap körül nem pedig fordítva. 1000 évig rá voltunk kényszerítve arra, hogy hazudjunk magunknak és egymásnak. A pszichológiát és pszichiátriát tekintve ma olyan mintha a sötét középkorban élnénk. És ez veszélyes.

Miért?

Mert akik hatalomban vannak, úgy gondolják hogy én egy ambuláns őrült vagyok. És  remélem hogy nem kerülök a karmuk közé, mert akkor “kezelnének”, ezt a szót használtad korábban. Én nem kezelek senkit.

Egy helyen úgy fogalmazol, hogy segítesz az embernek alvó állapotából felébredni. Ezalatt mit értesz?

Ezt így ebben a formában soha nem mondtam. Egyik ember a másikat nem tudja felébreszteni, a maximum amit megtehetünk egymásnak az, hogy ha valaki éppen véletlenül felébred, akkor ne énekeljünk altatót neki. Ha ébren vagy és észreveszed hogy valaki más is felébredt a környezetedben, akkor mosolyogj rá és fogadd szívesen.

Nem érzi magát egy ilyen ébren lévő ember magányosan egy alvó közegben?

De nagyon.

És milyen lehetőségei vannak arra, hogy ne érezze magát egyedül?

Keres olyan embereket akik ugyancsak ébren vannak, akkor is ha csak néhány van a világon. Esetleg sokat olvas, hiszen sokan vannak olyan éber emberek a történelmünkben akik nyomot hagytak maguk után, legyen szó könyvről, zenéről vagy akár képzőművészetről. Őket olvassa, hallgatja, látva sem érzed magad egyedül.

Elég magányos életnek hangzik.

Amikor Bachot játszol, vagy hallgatsz nem vagy magányos.

Hiszen rég halott szerzőről  van szó.

De a zene él. És amikor hallgatod akkor együtt tudod érezni magad a zenén keresztül a halott művész elméjével, és mindenki mással aki valaha is játszotta azt a darabot. Az az együttlét, amikor egy vonósnégyes úgy játszik mintha egyek lennének, az mindig egy csoda. Vannak olyan vonós négyesek akik egész életükben együtt maradnak. Általában az egyik túl hangos, a másik túl gyors, de néha van olyan pillanat amikor mintha a zene játszaná mind a négyet, mintha oda adnák magukat a zenének, és ilyenkor eggyé válnak a zenével, a szerzővel, egymással és a közönséggel. Ezekért a pillanatokért érdemes élni. Olyankor nincs egyedül az ember.

Ezeket a pillanatokat hogy lehet előidézni?

Nem lehet, ezek csodák.

Te hiszel egy felsőbb entitásban?

Én általában mindig kételkedem és nem vagyok biztos semmiben sem.  Ugyanakkor kell lennie valami nagyobbnak, mint ami én vagyok. Hiszen a sejtjeim is pici életek amik részt vesznek bennem. Én is egy pici élet vagyok ami részt vesz valami nagyobban. Ahogy az almafa almázik, úgy szerintem a világegyetem emberezik. És mivel egy okos alma nem jöhet egy buta fáról, így az emberi intelligencia is része kell hogy legyen az univerzum intelligenciájának.

Mit gondolsz arról, hogy egyre több időt töltünk egy a virtuális térben, látod ennek veszélyeit?

Minden veszélyes, leginkább az élet. Hiszen minden pillanatban meghalhatunk. Az első nyomtatáskor azt gondolták, hogy ez majd elrontja az ember emlékező képességét és elfelejt majd emlékezni. Jobb lett volna ha nem kezdünk el nyomtatni? Most ez van, még nem láthatjuk a következményeit, majd idővel kiderül hogy hova lyukadunk ki.

Azt már most is láthatjuk, hogy a fiatalabbak körében komoly függőséget okoz.

Évekkel ezelőtt a  Simon Fraser egyetemen függőségekkel kapcsolatban végeztek egy kísérletet patkányokkal. Egy patkányt külön választottak a társaitól és megtanították neki hogy hogyan tud egy gomb megnyomása után etető csőből cukrozott vizet kapni. Két lehetőség közül választhatott: vagy cukrozott vizet, vagy pedig táplálékot kapott. Az egyedül lévő patkány minden esetben az édes vizet választotta és hamarosan el is pusztult. Egy másik környezetben, ahol több patkány volt, és különböző izgalmas játékok is megtalálhatóak voltak a ketrecben, ismét választhattak cukros víz és táplálék között. Ebben az esetben mindegyik a táplálékért nyomott, mert az együttlét és a játék érdekesebb volt számukra mint az édes víz. Ez a függőség modellje az állatoknál, ami gyakorlatilag ugyanaz ahogy  az ember a pillanatnyi jóért feláldozza az életét. Senkiben sem merült fel az, hogy a gyerek nem videójátékozna, ha lenne bármi érdekesebb a környezetében, mint a video game? A mi dolgunk nem az, hogy kontrolláljuk a gyerekeinket, hanem hogy legyenek barátaik és lehetőségük egymással játszani.

Van valami tanácsod azok számára, akik mögött már számtalan kudarc van a függőségüktől való megszabadulásukban?

Nincs olyan, hogy kudarcot vallottál. Olyan van, hogy még nem döntötted el, hogy elszívtad az utolsó cigarettádat. Ahhoz, hogy döntést tudj hozni, először is le kell lassulni, hogy észre tudd venni, hogy itt van számodra egy választási lehetőség.  A döntést az angolban decide, ami  a side szóból ered, tehát olyan mint  a homicide vagy suicide. A decide tulajdonképpen azt jelenti, hogy meggyilkolsz magadban minden más alternatívát. Vagyis ha tényleg eldöntöttem hogy többé nem cigarettázom, az azt jelenti hogy akármennyire is kívánom, nem fogok rágyújtani, mert így döntöttem. Abbahagyni valamit mindig könnyű, nem újrakezdeni az, ami nehéz.

Mit gondolsz a klímaváltozásról? Szerinted képesek leszünk megállítani ezt a folyamatot, vagy már túl késő?

Egyáltalán nem bíztató a dolog. Akiknek a témában adok a szavára, azok szerint már túl késő és az általunk ismert világnak befellegzett. Szerintük ezt a folyamatot már nem lehet megállítani. Az egyetlen kérdés az, hogy hogyan fogunk meghalni. Szeretjük és segítjük egymást az utolsó pillanatig, vagy pedig egymást kínozva és pánikolva pusztulunk el. Ez az egyedüli választás, ami ezzel kapcsolatban előttünk áll. Hogy ne legyen vége a világnak, azt már elbasztuk.