Mennyei hangok trombitán – Interjú Samodai Bence Jánossal

A karácsonyi ünnepi koncerteken figyeltem fel Samodai Bence János kitűnő trombitajátékára, akit először a Torontói Főkonzulátus és a Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetsége által megrendezett eseményen láttam először december 11-én a Toronto belvárosában ékeskedő anglikán templomban, A Megváltó Templomában. Bence a világhírű orgonaművész, Varnus Xavér kíséretében játszotta Henry Purcell Rondóját. December 14-én este a Szent Erzsébet Scola Cantorum koncertjén a közönség újra hallhatta Bencét trombitálni a katolikus templomban. Másnap is játszott ugyancsak a templomban. A 11-kor kezdődő szentmise részeként a már jól ismert Rondó és Schubert lenyűgöző Ave Mariájának dallamait szólaltatta  meg trombitán. Gyönyörű trombitajátékát hallgatva kíváncsivá  tett, hogyan került hozzánk, a torontói magyar közösségbe ez a tehetséges fiatalember. Ki ő és milyen zenei háttérrel rendelkezik? Bence szívesen válaszolt a kérdéseimre.

Mint megtudtam, a tiszafüredi születésű Bence 9 éves korában kezdett el trombitálni.  Úgy került kapcsolatba ezzel a hangszerrel, hogy próba közben meglátta a helyi fúvószenekart és ez felkeltette az érdeklődését. Nagyon megszerette ezt a zenei eszközt már a legelején, amihez az is nagyban hozzájárult, hogy jó tanára volt. Később úgy döntött, hogy zenei pályára lép, azért is, mert a családjában elég sokan zenéltek, mondhatni jó zenei közegben nőtt fel. A nagymamája például kórusvezető és zongoratanár volt. Bence felkerült Budapestre és ott végezte el a középiskolát. Utána a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karán folytatta zenei tanulmányait. 2020 januárjában fog végezni. Ekkor lesz az államvizsgája és utána diplomás zeneművész tanár lesz. Ez azt jelenti, hogy a tanítás mellett koncertezni is fog.

Bence, hogy jöttél most Kanadába, kinek a meghívására?

Több szálon is jött vagy inkább alakult ez az út, ugyanis Forbáth doktor úr, Péter bácsi egy ‘évszázados’ barátságban van az én családommal. Azt is lehet mondani, hogy családtagok vagyunk egymásnak, ugyanis a dédmamám és ő gyerekkoruk óta barátok. Péter bácsi már régóta csábított, hogy jöjjek ki Kanadába és látogassam meg őt, aminek a dédmamám is örült. A másik dolog az volt, hogy ez év őszén játszottam Szegeden és Debrecenben Varnus Xavérral és ő ajánlotta, hogy egy karácsonyi hangverseny Torontóban a Főkonzulátus szervezésében, ahol lenne lehetőségem játszani. Én akkor ezt a kettőt összekötöttem, vagyis meglátogatni Péter bácsit, ami egy régi áhított vágyam volt és éltem a lehetőséggel, hogy játszhatok Torontóban a karácsonyi koncerten illetve koncerteken, mivel háromszor is szerepeltem. A szombati Scola Cantorum koncerten a Rondón kívül még Oláh Imre orgonistával játszottam Vivaldi egyik versenyművének első tételét.

Csak egy hétre jöttél Torontóba, hamarosan mész vissza Magyarországra, ahol már többször is koncerteztél. Mesélj most erről, hogy milyen zeneműveket adtál elő.

Nagyon szeretek változatos lenni a zenei palettámon. Amit nagyon szeretek és amiért ide is kijöttem Xavérral, az a templomi trombita-orgona kombináció, ami szerintem egy egészen kivételesen jól megszólaló duó. A templomi hangversenyeken barokk zenét szoktam játszani. De ettől függetlenül modern összeállításokban is működök. Természetesen a klasszikus trombita irodalmat is koncertre szoktam vinni, illetve a könnyűzene felé is kacsintgatok. Van egy brass band-ünk, szoktam big band-ben is játszani, úgyhogy szeretek nagyon színesen működni.

Mit jelent a zene számodra? A saját kiteljesedésed szempontjából mi az, ami megfog abban, amit csinálsz?

Még nem rendelkezem olyan élettapasztalattal, hogy erre most egy átfogó választ tudjak adni.  Azt tudom mondani, hogy nagyon szeretek zenélni és nagyon szeretem hallgatni a zenét. Amit én kivételesen szeretek abban, amikor koncerten fellépek, az az, hogy látom az embereken, hogy ezzel tudtam nekik valamit adni. Ha látom bennük a boldogságot és az az érzés jár át, hogy ezt a boldogságot esetleg én teremtettem meg bennük.

Köszönöm szépen a beszélgetést és további sikereket kívánok!

Köszönöm én is. Remélem, lesz egy következő alkalom is, amikor többet is tudok játszani.

Szerző: Sándor Ilona

Fotó: Kralovanszky Balázs