Velünk élő gyerekkorunk – Rossz versek

A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan kirobbanó sikerével a háta mögött Reisz Gábor egyszerre volt könnyebb és szörnyen nehéz helyzetben. Az író-rendező ugyan komolyabb tapasztalatokkal és erőforrásokkal vághatott bele a második filmjébe, de a várakozások is jóval magasabbak voltak. Reisz végül ott folyatja, ahol előzőleg abbahagyta, a szimpla újrázás helyett azonban a már ismerős szerzői világát bővíti tovább. A Rossz versek egyszerre kísérletezőbb és magabiztosabb film, miközben megtartja a VAN improvizatív játékosságát és az író-rendező személyes nézőpontját.

A történet főhőse, Merthner Tamás szintén a maga útját kereső filmrendező és a szüleit is ugyanazok a színészek alakítják (ismét kiválóan). Az önéletrajzi vonatkozásain túl az efféle hangsúlyos egyezésekkel a film mintha pimaszul rá is játszana a manapság divatos univerzumépítésre, de a látványos eltérésekkel ellene is megy annak. Szentesi Áron és Merthner Tamás között a nevükön kívül a legszembetűnőbb különbség nyilvánvalóan az, hogy az új főszereplő bőrébe ezúttal maga a rendező bújik.

Az eseményeket most is egy szerelmi csalódás lendíti mozgásba és a történet ezúttal mozaikszerűen terül szét, de nagyobb cselekményíveket fog át. A Rossz versek szabadon kezeli a térbeli és időbeli távolságokat, így nemcsak a különböző földrajzi helyek, de a főszereplő jellegzetes életszakaszai között is szabadon közlekedhetünk. A meglepő, gyakran egészen látványos átvezetések és ugrások nemcsak a filmnyelvi kreativitás számára teremtenek kiváló lehetőségeket, de egyedivé varázsolják a látottatak.

Míg a VAN hőse körbe-körbe járva végül sehonnan nem jutott sehova, a Rossz versek főszereplője kénytelen döntéseket hozni. Neki már van valamiféle jövőképe, céljai a gyerekkori álmaiból fakadnak. A múlt megismerésének fontosságát és a jelennel való kapcsolatát a film egy leleményes húzással magával Antall Józseffel mondatja ki. Merthner Tamás útkeresése, a jellemvonásai és családi viszonyai azért árnyaltak és összetettek, mert a gyermek, a kiskamasz és a tinédzser szemszögéből is feltárulnak előttünk.

A Rossz versek az emlékezés személyes folyamatát szervesen beépíti a jelen időben zajló cselekménybe. A könnyedén egymásba folyó stílusok és hangulatok így a szabadon áramló, a valóság és a fantázia határán táncoló, gyakran öntudatlanul feltörő emlékképek eszményi mozgóképes illusztrációi. Az egymáshoz hol lazán, hol szorosabban kapcsolódó epizódok a mindenkori énkép törékeny, mégis nélkülözhetetlen illúzióját a film nyelvére fordítják át.

A film sikerrel éri el, hogy a jellegzetes sorsfordító események (első szerelem, az önkifejezés első próbálkozásai, nagy álmodozások) egyszerre tűnjenek bensőségesen egyedinek és mindenki számára átélhető, univerzális érvényűnek. Az író-rendező a szubjektív emlékei segítségével úgy beszél az aktuális élethelyzetéről, hogy arra könnyű rákapcsolódni. Még akkor is, ha netalán másik országban, másik évtizedben voltunk kiskamaszok.

A film hitelességét és frissességét Reisz Gábor most is azzal szavatolja, hogy a választott formát az ábrázolandó szolgálatába állítja. A Rossz versek érezhetően személyesebb, intimebb darab, mégsem lesz öncélú vagy érzelgős. Hősünk komplex kapcsolatokkal és súlyosabb dilemmákkal birkózik ugyan, egészséges öniróniája végig humoros fénytörésben láttatja a dolgokat. Reiszt a kreativitása, stílusérzéke és pozitív szemlélete többek között olyan alkotókkal rokonítja, mint Linklater, Gondry vagy Baumbach, de a markáns alteregó most már két filmen átívelő jelenléte Francois Truffaut, Szabó István és Woody Allen vonatkozó munkáit is eszünkbe juttathatja.

Gyerekek, akik le tudják győzni a felnőtteket – hivatkozik saját magukra a hős barátnője tömören megragadva a filmet mozgásban tartó sajátos kettősséget. Merthner Tamás számára már nem az a kérdés, mihez kezdjen az életével, hanem hogy miként válhat azzá, aki azonos az egykori önmagával. A felnőtté válás és a sodródás kihívásai ezzel új perspektívát kapnak, a gyermekkor jellemformáló ideái és vágyai határozottan helyet követelnek maguknak.

A Rossz versek egy jellegzetes állapotot jár körbe és folyamatosan kipillant, rámosolyog a közönségére. A film szerencsére nem akar sem nagy tanulságokkal, sem bölcs megoldási javaslatokkal szolgálni, csak be akar vonni az emlékezés furcsa játékába. A második filmjével Reisz Gábor az egyik lábán biztosan állva lépett egyet előre. A meglepetése erejére most ugyan nem számíthat, de az örök gyerekekre igen.

Szerző: Huber Zoltán