Törőcsik Franciska: Már kitapasztaltam hogyan kell létezni ebben a világban, de azért néha még érnek meglepetések- interjú

Torontóban idén ősszel is megrendezésre került az Európai Uniós Filmfesztivál, melynek keretén belül Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című filmje is bemutatásra került. A vetítésen a film egyik főszereplője, Törőcsik Franciska is részt vett, ennek apropóján beszélgettünk vele színészetről, hivatásról, szabadságról.

Először jársz Kanadában?

Másodszor. Baba koromban a szüleim két évig Pittsburghben éltek, a nagynéném itt tanult a Ryerson University belsőépítészet karán, ahol megismerkedett egy fiúval így összesen 9 évig élt itt Kanadában, szóval vannak azért szálak amik ide  kötnek. Készült is egy kép rólam még babaként a Niagaránál, amit holnap készülök újra meglátogatni.

Észrevettél valami különbséget a magyarországi és a kanadai emberek közöt?

Amerikában van egyfajta nyitottság, amit én nagyon szeretek. Az emberek tudnak és mernek is az utcán egymás szemébe nézni és mosolyogni. Magyarországon azt tapasztalom, hogy van egyfajta borús hozzáállás a hétköznapokhoz, amit itt nem érzékelek. Természetesen a két kultúrának csomó közös gyökere van,  de például az az érdeklődés amivel ezt a filmet (Aurora Borealis – Északi fény) is fogadták, és hogy ebben a hidegben is csomóan ácsorogtak a mozi előtt, várva hogy sikerüljön bejutniuk egy magyar filmre, ez is arról a kíváncsiságról tanúskodik, ami számomra meglepő és csodálatos.

Neked esetleg eszedbe jutott, hogy külföldön építsd tovább a karrieredet?

Nem dédelgetek hiú ábrándokat, azt gondolom, hogy itt Észak-Amerikában azért a tehetségen túl számtalan mindenre szüksége van ahhoz, hogy valaki érvényesülni tudjon színészként. Ugyanakor nem gondolom azt, hogy a magyarországi színészek élete kevésbé lenne színes, vagy hogy kevesebbet dolgoznának. Nyilván nem fizet annyit a színészet otthon, mint mondjuk itt Kanadában, de ugyanakkor ma otthon szerintem egy színész számtalan mindenben kipróbálhatja magát, legyen szó filmről, színházról vagy szinkronról. Ami innen nézve egy kanadai színész számára is irigylésre méltó lehet.

Szereted magad visszanézni a film vásznon?

Az is egyfajta munka hogy megnézd magad, mert folyamatosan értékeled amit csinálsz. Én a forgatások során is szeretem magam egy-egy jelenetben visszanézni, (már ha a rendezőt nem zavarja ). Na persze nem azért, hogy gyönyörködjem magamban (nevet), hanem mert rengeteg mindent lehet tanulni abból, hogy amit jónak érzel belülről, az valójában a vásznon hogy néz ki. És mivel nem színházról van szó, hanem filmről, ahol egy szemöldök rándulásnak is jelentősége van, így sokkal könnyebben látszik az, ha egy-egy reakciód nem hiteles. Azért jóvisszanézni magad, mert így lehetőséged van megismerni a saját arcodat.

 

 

A Magyarországi filmszakmán belül Az egyik legtöbbet szereplő színésznő vagy, ezen kívül színházban is játszol és szinkronizálsz. Ez a jellegű terhelés óhatatlanul is felveti annak a veszélyét, hogy az ember egy-egy szerepben ismételje önmagát. Neked van esetleg valami módszered, vagy technikád a megújulásra?

 Számomra az adott anyagban való elmélyülés a kulcsa önmagam frissen tartásához. A színészi felkészülés része, hogy az ember elolvassa a forgatókönyvet, gondolkodik rajta. A színész munkája nem csak az, hogy megtanulja a szöveget, hanem hogy felépíti a szereplő saját világát és legtöbbször akkor tud jó lenni, ha teljes mértékben képes hinni abban amit csinál. Persze vannak olyan munkák amik időhiány miatt elmennek az ember mellett, de ha van valamire időm, akkor szeretem megszeretni az adott szerepet, mert ha megszereted és ha van gondolatod róla, akkor elkerülöd annak a veszélyét hogy általános legyél és ismételd önmagad.

Az Aurora Borealisban, egy olyan lányt alakítassz, akit menekülés közben az orosz katonák megerőszakolnak. Az egyéni műsorod ehhez hasonlóan a háború utáni berlini nőkön elkövetett erőszakról szól. Mi az ami ebben a témában téged ennyire foglalkoztat? 

Ez a téma engem megtalált, egyik esetben sem én választottam, hanem kiválasztottak ezekre a szerepekre. Mészáros Mártának (az Aurora Boralis – Északi fény rendezője) volt egy története, amit nagy örömömre velem szeretett volna elmesélni. Papp Bojána, a monodrámám rendezője (Anonyma/Nő háborúban), szintén szerette volna, ha együtt dolgozunk ezen az anyagon. Ettől függetlenül ez egy olyan téma, ami szerte a világon mind a mai napig létező és valós probléma. A női egyenjogúság egyelőre csak egy fogalom, amit ezidáig nem sikerült teljes mértékben a gyakorlatban megvalósítani. Nap mint nap újabb és újabb visszaélések kerülnek napvilágra.  De végső soron itt nem is a nemek harcáról van szó, hanem arról, hogy a hatalom gyakorlása óriási felelősség. Azt gondolom hogy az élet egyik aspektusában sem szabad visszaélni a hatalommal, mert az abból eredő igazságtalanság érzete szintén erőszakot fog szülni, ami egy önmagát gerjesztő, soha véget nem érő folyamatotot eredményez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagy Ervin színész kollégád nemrég a magyar szinkronszínészek tisztességes kifizetéséért kezdett mozgalomba. Mit gondolsz, tényleg alulfizetett ez a szektor? Egyetértessz a mozgalommal?

Nem csak a szinkronszínészet alulfizetett ma Magyarországon, hanem minden munka ami a színművészettel kapcsolatos, és persze még számtalan szakmára, hivatásra is igaz ez. Ha esetleg próbálsz is küzdeni azért a fizettségedért amiről úgy gondolod hogy kijár neked, akkor keresnek helyetted valaki mást, aki annyiért is elvállalja, amennyiért te nem. Folyamatos egymás alá alkudozás van. És nem lehet elítélni azt aki elvállalja áron alul, hiszen ez egy rendkívül kiszolgálltatott szakma, tele bizonytalansággal.Egyik nap válogatsz a szerepekben, máskor pedig nincs semmi. De ezzel kapcsolatban tulajdonképpen csak annyi lenne a feladat hogy összefogjon a színész társadalom Magyarországon, de sajnos erre képtelenek vagyunk, és azt gondolom, hogy ezt kis is használják. És miért ne használnák ki? Hiszen a művészet mögött is gazdasági érdekek, pénzemberek állnak, akiknek érdekükben áll, hogy egy-egy filmet, előadást, a lehető legkevesebb büdzséből hozzanak ki. Úgy gondolom hogy amíg a hazai színésztársadalom nem tanul meg az érdekeiért összefogni és harcolni, addig ebben a témában sajnos nem lesz változás.

2017 óta szabadúszó színésznő vagy, ez köztudottan  a színházcsinálásnak egy rögös útja, tele bizonytalansággal. Mi volt az oka, hogy mégis emellett az életforma mellett döntöttél?

A kíváncsiság vonzott hogy minél több műfajban kipróbálhassam magam. Ezen kívül szabadságra vágytam. Külföldön és odahaza is szerettem volna castingokra eljárni, amit egy kőszínházzal, ahol kötnek az adott repertoárban játszott szerepeid, sokszor nehéz összeegyeztetni. Nekem az egyik legfontosabb az, hogy szabadnak érezhessem magam és ha azt érzem hogy keretek közé vagyok szorítva, akkor úgy érzem megfulladok. Bár szeretném hozzátenni, erről nem volt szó Székesfeférváron, ahol korábban dolgoztam. Rendkívül sokat tanultam az ottani kollégáimtól, de ettől függetlenül szerettem volna jobban menni a flow-al (nevet).

A függetlenség és a szabadság az életed más területein is meghatározó tényező?

Igen, mindenhol.

Kerültél már valaha is közel ahhoz, hogy abba hagyd ezt a hivatást és valami újba kezdj bele?

Igen, nem is olyan régen és még lehet is hogy lesz ilyen az életben.

Mesélsz erről egy picit?

A színészetben folyamatosan ott van a visszautasítás lehetősége és ez azért hosszútávon meg tudja viselni az embert. Ez egy folyamatos koncentrációt és iszonyú munkabírást igénylő szakma, soha nem engedi meg, hogy feladd, hogy egy pillanatig is ne értékeld azt amit értékelhetsz. A rendezők az érzékenységünket akarják, de ha az ember túl érzékeny, akkor meg nem lehet dolgozni vele. Legyél kedves és kiegyensúlyozott, de ha kell azonnal legyél sérült, szenzitív, őrült, aztán a következő pillanatban megint legyél együttműködő, mosolyogj mindenkire, különben azt fogjak gondolni… nem is folytatom. Már kitapasztaltam hogyan kell létezni ebben a világban, de azért néha még érnek meglepetések.

Ha nem színésznő lennél, mivel foglalkoznál?

Belsőépítészettel. Ahhoz mondjuk jónak kéne lennem matekból (nevet). Számomra az otthonomban is fontos, hogy az anyagok, a tárgyak és a színek harmóniába legyenek egymással, hiszen az a környezet amiben élünk ugyanúgy hatással van ránk.

Mik a jövőbeli terveid? Miben láthatunk majd?

Sajnos a színészek soha sem beszélhetnek arról, hogy miben fognak majd szerepelni, de szerencsére több munka vár rám a jövőben is.

Szerző: Magyar Élet