Magyar Élet magazin, a kanadai magyarok lapja

Kövess minket!

Magyar fánkok lepték el Torontót

Fotó: Csibi Balázs

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Toronto belvárosában harmadik üzletét nyitotta meg a magyar fánkozó. A hazai alapanyagokból készülő kockafánkokat immáron a zsúfolt torontói főpályaudvaron járók is megízlelhetik.

Reggelente a munkába igyekvő kanadaiak hömpölygő tömege lepi el a főpályaudvar környékét. Október 7-én azonban a Royal York központban mérai viseletben táncoló fiatalok és különös, négyzet alakú fánkok zökkentették ki a hétfő reggeli rutinból az embereket. Ekkor nyílt meg a The Box Donut lánc újabb kanadai üzlete. Az üzlet avatóján a tulajdonosok, Balla Sándor és Loszmann Dániel, valamint Palkovits Valér főkonzul vágták el a nemzeti szalagot, megnyitva ezzel az üzletet. Balla Sándor elmondta, “nagyon büszkék lehetünk arra, hogy magyar terméket hoztunk be a kanadai piacra. Büszkeség töltött el, ahogy reggel több ezer ember láthatta: nemcsak a magyar ízeket, a magyar kultúrát is behoztuk”. Az esemény megnyitóján ugyanis a Kodály Néptáncegyüttes is fellépett. A színes fánkok előtt kalotaszegi táncokat adtak elő – hamar előkerültek a járókelők mobiltelefonjai, hogy megörökítsék a magyar kultúrát a torontói forgatagban.

Loszmann Dániel kiemelte, a magyarországi franchise jogok megvételével, a magyar receptúra szerint a helyi ízek szerint fejlesztik a fánkokat. A fánk Észak-Amerikában nagyon népszerű, a hagyományos fánkforma elhagyása pedig egyedivé teszi a Box Donut édességeit. Ami még különlegessé teszi a kockafánkokat, hogy csakis naturális alapanyagokat használnak, színezőanyag nélkül készülnek.
Torontóban a magyar közértek és éttermek után, már magyar fánkot is találhatnak a magyar ízekre vágyók.